A nem hivatalos végeredmények szerint Görögország globaliációkritikus pártja, a Sziriza nagy arányú vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon. Az előzetes adatok szerint a szavazatok csak mintegy 24 százalékát szerezték meg, míg az ellenzéki Új Demokrácia párt 33 százalékkal nyerte a voksolást. Cíprasz, aki 2015-ben a megszorításellenes programjával nyerte meg a választásokat, szembe nézett a következményekkel. Miután vasárnap este elismerte, hogy az eredmény "nem felel meg elvárásaiknak", arról beszélt, hogy előrehozott választásokat ír ki az Országban.
Kiriakos Micotakisz, az Új Demokrácia vezetője már az első részeredmények és exit pollok megismerése után követelte az új választásokat, mondván, hogy Görögországban teljesen átalakultak a politikai erőviszonyok. Ezt nem pusztán az EP-választásokon elért sikereikre alapozta, de ez látszik az ezzel egyszerre tartott helyhatósági voksolások eredményein is - írja a Politico.
A választási kampányban az új, jobbközép párt sikerét az alapozhatta meg, hogy jelentős gazdasági és adózási reformokat ígértek a kampányban. Például adókedvezményeket ígértek az ingatlantulajdonosok számára, valamint azt, hogy csökkentik a családok pénzügyi terheit.
A lap szerint a Sziriza lebőgésében az is közrejátszhatott, hogy Görögország végül Cíprasz miniszterelnökségével lezárta évtizedes névvitáját Macedóniával, mely vállalta, hogy Észak-Macedónia elnevezésre vált. Viszont a lakosság nagy részének nem tetszett a kiegyezés, és bár a kormány diplomáciai sikernek próbálta becsomagolni ezt, sokan a nemzeti érdekek sérülését látták benne.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól