A szlovákiai Állami Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet munkatársai az idei év első tíz hónapjában több mint 43 ezer ellenőrzést hajtottak végre, és csaknem minden tizedik vizsgálat során feltártak valamilyen hiányosságot - idézte a pozsonyi Új Szó a szaktárca adatait.
A rostán fennakadt élelmiszerek között található például a vietnami kókuszolaj, a szerb mogyorókrém, a kínai mogyoró és az iráni paradicsomkrém, de sok gond a dióval is, amelyben általában több a héjmaradék, mint amennyit a normák megengednek. A mézekben még mindig rengeteg az olyan összevető, amelynek semmi keresnivalója nem lenne benne, a csokoládéfigurákból pedig kispórolják a csokoládét.
Már a hazai sem
A földművelésügyi tárca azt ajánlja a fogyasztóknak, hogy ha csak tehetik, hazai élelmiszert vásároljanak, mert az biztonságosabb. Csakhogy a Szlovák Fogyasztói Szövetség felmérése szerint - amely az élelmiszeripari kutatóintézet tesztjein alapul - a hazai élelmiszerek sem jelentenek százszázalékos garanciát.
Ezúttal a szepesi virslit (szlovákul Spisské párky) vették górcső alá lesújtó eredménnyel. A kilenc vizsgált gyártó (Tauris, Billa, Maros, Berto, Cimbaµák, Tesco, Baron, Fine Life, Mecom) virslijei közül egy sem felelt meg a hatályos normáknak. Ennek a terméknek 80,2 százaléknyi különféle húst kellene tartalmaznia - ezért drágább más hasonló virsliknél -, ám nem ez a helyzet.
Egyes szepesi virsliket kevés vagy nem jó minőségű húsból készítenek. Gondok vannak a zsírtartalommal is, ráadásul több termék szóját is tartalmazott. A gyártók olyan összetevőket is feltüntettek a csomagoláson - szalonna, keményítőszirup - amelyeket ezeknek a termékeknek nem szabadna tartalmazniuk.
A nyitókép forrása: Földi D. Attila/Napi Gazdaság
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva