A tavalyi első féléves 884 euróról az idei év azonos időszakában 921 euróra nőtt az átlagbér Szlovákiában, miközben a foglalkoztatottak száma több mint 50 ezerrel bővült - idézi az Új Szó a helyi Postabank elemzőjét, Lucia Dovalovát.
Ez lényegében azt jelenti, hogy sokkal több ember költhet a szokásosnál többet a karácsonyi ünneplésre. Ráadásul a fogyasztási kedv is javult a szomszédos országban: az üzletek bevételei már az idei év első felében meghaladták a 10 milliárd eurót (3100 milliárd forintot), egy lakosra így átlagosan 1840 eurós (561 200 forintos) bevásárlás jutott. A második félévben sem állt meg a növekedés az eddigi adatok szerint. Szeptemberben például már 8 százalékkal több pénzt költöttek az üzletekben, mint egy éve.
"Az év legnagyobb bevásárlói rohama azonban még előttünk van. A felméréseink szerint ugyanis a bevásárlásra fordított összeg csaknem 30 százalékát az utolsó negyedévben, azon belül is elsősorban a karácsony előtti hetekben költjük el" - mondta Dovalová. Jól igazán a sporteszközöket, elektronikai cikkeket, ruhákat és kozmetikumokat vásárolnak többet a szlovákok a karácsonyi szezonban. A hazai fogyasztók is hasonló termékekre ugranak rá.
A címlapkép forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el