Az idei hetedik kamatemelést követően ismertetett közlemény szerint "az infláció a jegybank októberi előrejelzése fölé emelkedik. Ez az infláció jelentősebb és hosszabb eltérését eredményezheti a céltól felfelé". A jegybank, amelynek az inflációs célja 4 százalék, jelezte, hogy szükség esetén kész a további kamatemelésekre. A jegybank októberben az addigi 5,7-6,2 százalékról 7,4-7,9 százalékra módosította idei inflációs előrejelzését.
Az orosz jegybank azzal számol, hogy az éves infláció 2022 végére 4,0-4,5 százalékra csökken, és azt követően is 4 százalék közelében marad.
A jegybank adatai szerint december 13-án az éves infláció 8,1 százalék volt, miután novemberben 8,4 százalékot mértek.
2021 márciusában az orosz jegybank megtette az első lépést a monetáris politika normalizálása felé azzal, hogy 25 bázisponttal, 4,5 százalékra emelte meg az irányadó kamatát az addigi, történelmi mélypontnak számító 4,25 százalékról. Áprilisban a jegybank 50 bázisponttal 5 százalékra, júniusban további 50 bázisponttal, 5,50 százalékra, majd júliusban egyszerre 100 bázisponttal, szeptemberben 25 bázisponttal, októberben pedig 75 bázisponttal emelte az alapkamatot.
Az orosz jegybank legközelebbi kamatdöntő ülését 2022. február 11-én tartják.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)