Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az EU Erasmus+ program részét képező program legutóbbi pályázatának nyertesei 2025. március 1. és 2026. május 31. között egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban vonatozhatnak egész Európában. A pályázati fordulóban több mint 135 ezren jelentkeztek, ebből Magyarországról 2955-en.
Glenn Micallef nemzedékek közötti egyenlőségért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős uniós biztos szerint a DiscoverEU-program az életet megváltoztató élményt jelent, melynek keretében nem csupán Európát láthatják a résztvevők, de az utazások során szerzett élmények is mind-mind hozzátesznek valamit a fiatalok személyiségéhez.
Az ingyenes utazási igazolványon túl kedvezményes kártyát is kaptak a résztvevők, amely több mint 40 ezer tömegközlekedési, kulturális, szállás-, étkezési, sport- és egyéb szolgáltatásra vonatkozó ajánlatot tartalmaz – írja az MTI.
Lázár János: visszatérítik a jegyár felét, ha késik a vonat
Lázár János építési és közlekedési miniszter 10 vállalást tett a közlekedési infón 2025-re vonatkozóan, hogy javítsák a hazai közösségi közlekedés színvonalát. Többek között bevezetik a késési biztosítás intézményét. Megújul a járműflotta és javul a tisztaság is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért