A brexit feltételrendszeréről novemberben elért átfogó megállapodást a londoni alsóház a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elvetette, és egyelőre nincs kidolgozott alternatív egyezmény.
A legnagyobb és legrégibb, 1903-ban alapított brit vállalatvezetői szervezet, az Institute of Directors (IoD) 1202 vállalatigazgató bevonásával elvégzett, pénteken ismertetett felmérése szerint a vizsgálatba bevont igazgatók 16 százaléka már hozzákezdett áttelepítési terveinek végrehajtásához, további 13 százalék pedig eldöntötte, vagy aktívan fontolgatja bizonyos tevékenységi területek külföldre telepítését.
Kapcsolódó
Az átlagon belül az EU-piacra exportáló brit vállalatok kétharmada foglalkozik azzal a gondolattal, hogy külföldi uniós országokba telepít át tevékenységeket vagy részlegeket - idézi a felmérést az MTI.
Az IoD vizsgálata szerint az áttelepítési terveken, vagy már e tervek kivitelezésén dolgozó vállalatok 69 százaléka más EU-tagállamokba visz át tevékenységeket, és csak 7 százalékuk tervezi, hogy az Európai Unión kívül létesít új telephelyeket.
Edwin Morgan, az IoD ügyvezető igazgatója a felmérés eredményeinek ismertetéséhez fűzött kommentárjában kiemelte: a szalagcímekbe a nagyvállalatok kerülnek be, ha a brexittel kapcsolatban lépéseket tesznek, a friss vizsgálat azonban azt mutatja, hogy a kisebb brit cégek közül is egyre több veszi fontolóra egyes tevékenységei külföldre telepítését. Ezeknek a vállalatoknak rendszerint szűkösebbek a forrásaik, és ha már ők is ilyen költséges lépésen gondolkodnak, abból világosan kitűnik, hogy mennyire veszélyesen ingataggá vált a helyzetük - fogalmaz az IoD vezetője.
Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit gazdasági ágazatok beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) ugyancsak pénteken ismertetett közös felmérése szerint a brit feldolgozóipar az ilyen jellegű vizsgálatok 1992-ben kezdett rendszeres havi közlésének eddigi 27 éves történetében soha nem mért ütemű alapanyag- és késztermék-készletezésbe kezdett, szintén a megállapodás nélküli kilépés kockázatának növekedése miatt.
A Brit Kiskereskedelmi Szövetség (BRC) és a brit gazdaságban aktív legnagyobb kiskereskedelmi forgalmazók a londoni alsóház képviselőinek címzett, e héten ismertetett közös levelükben hangsúlyozták: az élelmiszerforgalmazó kiskereskedelmi hálózatok a megállapodás nélküli brexit okozta esetleges határforgalmi fennakadásokra készülve szintén hozzákezdtek a készletek felhalmozásához olyan élelmiszerekből, amelyek esetében ez lehetséges.
A levél aláírói szerint azonban a fagyasztott és a hűtött élelmiszerek tárolására szolgáló összes raktár már megtelt, a friss élelmiszereket pedig nem lehet készletezni.
A felhívás szerint emiatt élelmiszerhiányhoz és áremelkedéshez vezethet, ha Nagy-Britannia szabályozatlan körülmények között lép ki az Európai Unióból, és ezért fennakadások keletkeznének a határforgalomban.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs
Nem éri meg halogatni az e-matrica váltást, bírság lehet a vége