A BBC szerint Jair Bolsonaro volt brazil elnököt hasi fájdalmakkal szállították be egy floridai, Orlando melletti kórházba. Egy nappal azután, hogy támogatóinak ezrei megrohamozták a kormányhivatalokat a brazil fővárosban. A portál kitér rá: a volt elnököt 2018-ban megkéselték, és azóta alkalmanként hasi küzd.
Michelle Bolsonaro, a volt elnök felesége hétfőn az Instagramon megerősítette, hogy férje hasi panaszok miatt megfigyelés alatt áll.
Egy, a családhoz közel álló forrás szerint az állapota "nem aggasztó" - írja a BBC a Reuters-ra hivatkozva.
Bolsonaro több mint nappal ezelőtt utazott Brazíliából az Egyesült Államokba. Nem volt hajlandó részt venni a hatalom átadásán Luiz Inácio Lula da Silva elnöknek a múlt héten. Több ezer híve viszont vasárnap óta ostromolja a kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét. Hétfő estig 1500 tüntetőt tartóztattak le a brazil biztonsági szolgálatok.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott