A szakértők úgy vélik, hogy az észlelt egyedek királynők, amelyek túlélték a telet és arra készülnek, hogy fészket építsenek - írja az NL Times.
Éppen ezért minden most befogott rovar eggyel kevesebb fészket jelent majd a nyáron.
Az ázsiai lódarázs 2017-ben jelent meg először Hollandiában, és érthető módon nemkívánatos fajnak számít.
Nemrég Amerikában is nagy riadalmat keltett az állat, amely 2020-ban jelent meg először. A rovar rendkívül kártékony, megtámadja az őshonos papírdarazsakat, a méheket lefejezik és testükkel etetik kicsinyeiket, 32 km/h sebességgel is tudnak repülni, fullánkjuk pedig gond nélkül átszúrja a méhészruhát. Néhány darázs pár óra alatt egész méhcsaládokat pusztít el.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára