Néhány napja közel 1500 argentin pesot kellett adni az amerikai fizetőeszközért, ám most már „csak” 1355-öt. Az argentin félidős választási eredmények nem hagyták érintetlenül a piacot – szinte azonnal 10 százalékkal ugrott az argentin valuta a dollárhoz képest.
A valutaárfolyam mellett Argentína kötvény-, részvényárfolyamai is ugrottak, miután a láncfűrészes programjáról híres Javier Milei elnök pártja elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi félidős választásokon,
ami kulcsfontosságú feltétele volt a gazdasági reformok folytatásának és az amerikai pénzügyi védőháló fenntartásának.
Donald Trump elnök a közösségi médiában nem véletlenül gratulált Mileinek, mondván: „Mindannyiunkra jó fényt vet.”
A szavazás előtt Trump azt világossá tette, hogy egy 40 milliárd dolláros amerikai mentőöv azon múlik, hogy fenntartja-e a politikai lendületét.
Trump bedobta a zsarolóbombát
A trumpi segítség jelen esetben a devizaswapok, pesovásárlások és magánbefektetések kombinációját jelenti.
Ha nyer, mellette maradunk. Ha nem nyer, akkor elmegyünk
– fenyegetőzött Trump a választás előestéjén - kritikusai pedig joggal olvasták a szemére, hogy ezzel is beavatkozik az argentin választásokba.
Ugyanis egyre több kétség merült fel Milei politikai jövőjével kapcsolatban: az argentinok tetemes része már szó szerint belefáradt a megszorító programjába, és persze a pártját megrázó korrupciós botrányok sorozatába.
Ehhez képest – bár viszonylag alacsony választási részvétel mellett – pártja, a La Libertad Avanza mindkét parlamenti kamarában növelni tudta a mandátumok számát,
így nincs megállás az állami szférát leépítő, megszorító politika és a szabadpiaci reformok előtt Dél-Amerika második legnagyobb gazdaságában.
Milei elnök népszerűségének első országos próbája volt most ez a 2023-as hivatalba lépése óta, aki egy láncfűrészt felmutatva ígérte meg az állami kiadások csökkentését.
A BBC emlékezet, hogy a gazdasági sokkterápia megnyirbálta az oktatásra, a nyugdíjakra, az egészségügyre, az infrastruktúrára és a támogatásokra szánt költségvetést, és közben több tízezer közalkalmazottat bocsátottak el.
Közben támogatói, köztük Trump is, az évente három számjegyű infláció megfékezéséért, a hiány csökkentéséért és a befektetői bizalom helyreállításáért dicsérik.
Tény, ami tény: A 2025-ös teljes évre vonatkozó inflációs előrejelzések átlagosan 30 százalék körüliek, ami meredek visszaesést jelent a 2024 márciusi közel 300 százalékos csúcshoz képest.
Bírálói azonban arra figyelmeztetnek, hogy ennek durván magas ára volt: a munkahelyek megszűnése mellett, a feldolgozóipar hanyatlása, a közszolgáltatások összeomlása, az emberek vásárlóerejének csökkenése és egy küszöbön álló recesszió.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Világméretű felhívás a pápától: legalább karácsonykor legyen béke