A PBOC monetáris döntéshozó testületének negyedéves ülése után kiadott tájékoztató szerint az intézmény monetáris politikája "nem lesz se túl feszes, se túl laza" és a jegybank "rugalmasan" fogja alkalmazni a rendelkezésre álló monetáris eszközeit.
A központi bank hangsúlyozta, hogy szeretné támogatni a hitelezés élénkülését és csökkenteni a hitelezés költségeit. A bank elkötelezett a pénzügyi rendszer további reformja iránt, ugyanakkor ügyelni fog rá, hogy a jüan árfolyama stabil maradjon.
A kínai központi bank 2014 novembere óta hatszor csökkentette alapkamatát, amely most 4,35 százalékon áll, és lejjebb vitte a bankok kötelező tartalékrátáját is, hogy így élénkítse a hitelpiacot.
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Forradalmat indít az Apple, egész pályás letámadás jön márciusban
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek