A szóvivő a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) nevű, független szakértőkből álló szervezet hétfőn este nyilvánosságra hozott jelentésére reagálva védte meg a republikánusok törvényjavaslatát.
Spicer félrevezetőnek nevezte a CBO jelentését, amely szerint amerikaiak milliói maradhatnak egészségbiztosítás nélkül, ha a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában elfogadják. A szóvivő ugyanakkor elismerte, hogy a Fehér Ház a kongresszus republikánus vezetőivel együtt a törvényjavaslat egyes részleteinek módosításán dolgozik. Donald Trump elnök ígéretéhez híven az új törvény is lehetővé teszi, hogy minden amerikainak legyen egészségbiztosítása.
Kapcsolódó
Miközben a Demokrata Párt vezetői teljes egészében elutasítják a tervezetet, befolyásos republikánusok is hangsúlyozzák a korrekció fontosságát. Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője leszögezte: a törvényjavaslat "olyan rossz, hogy nincs mit javítani rajta". A szenátor Nancy Pelosival, a képviselőház demokrata frakciójának vezetőjével tartott közös sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy az általa - az Obamacare néven ismert jelenlegi törvény mintájára - Trumpcare-nek nevezett új törvény "rémálom lesz az amerikai nép számára" - írja az MTI.
Paul Ryan házelnök szerint a törvényjavaslat megkapja a szükséges számú szavazatot. Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője megvédte ugyan a tervezetet, de egy televíziós interjúban ő is jelezte, hogy lesznek benne változtatások. McConnell egyúttal kiemelte, hogy a törvénytervezet nagy erénye a költségvetési deficit csökkentése és egyes szerzett jogok megszüntetése.
Mick Mulvaney, a Fehér Ház költségvetési igazgatója, szintén egy televíziós interjúban, ugyancsak tévesnek nevezte a CBO összeállítását, mert szerinte a szakértők hibás adatokból indultak ki. Ám leszögezte azt is: a törvényjavaslat valóban változtatásokra szorul. Tom Cotton, Arkansas állam republikánus szenátora rádióinterjúban hangsúlyozta, hogy a CBO-jelentés ugyan tartalmaz "hasznos információkat", de "a CBO igazgatója nem Mózes", ezért szerinte a figyelmeztető adatokat "szkeptikusan kell fogadni".
Jim Jordan ohiói képviselő a Fox televízióban fejtette ki: "ez a törvény nem egyesíti a republikánusokat... Nem hiszem, hogy ezzel teljesítjük a választóinknak tett ígéretünket".
Tom Price egészségügyi miniszter kedden délután a kongresszusba látogatott, hogy annak tagjaival megvitassa a törvényjavaslatot.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket