Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint az amerikai vámemelések – amelyek 54 százalékos vámot jelentenek a kínai termékekre – és a várható kínai válaszintézkedések komoly hatással lehetnek a globális terményárakra.
A mezőgazdasági termények piacán bizonytalanság uralkodik: az egyik oldalon a vámháború, a másik oldalon a száj- és körömfájás európai, köztük magyarországi terjedése vetít előre változásokat. Bár a vírus jelenlegi kitörései még földrajzilag körülhatároltak, szakértők attól tartanak, hogy
„ha újabb hazai vagy szlovákiai gócpontok jelennek meg, a fertőzés országos méretűvé válhat – ennek következményei pedig messze túlmutatnak az állategészségügyön”
– nyilatkozta a szakember az Agroinformnak, egyben jelezte: a búzapiacon a korábbi aflatoxinos készleteket a gazdák jó áron el tudták adni. Jelenleg a búza ára 95 ezerről 80 ezer forint környékére csökkent, ugyanakkor az olasz piacon újra nő a kereslet, különösen a malmi búzák iránt. A közeljövő áralakulásait azonban továbbra is a vámháború és a járványhelyzet határozza meg.
Száj- és körömfájás: ellopták a fertőzött telepről a fertőtlenítő szivattyút
A magyar kormány teljes erővel, minden anyagi és humán eszköz biztosításával azon van, hogy felszámolja a ragadós száj- és körömfájás betegséget, meggátolja a rettenetes vírus terjedését.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval