Tragikus méreteket öltött Zala vármegyében is a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmás betegség. A betegséget az amerikai szőlőkabóca terjeszti.
A fertőzött területekre a Zala Vármegyei Kormányhivatal zárlati intézkedéseket rendelt el, és kötelezik a szőlőtermelőket a betegség terjedésének megakadályozására. A fertőzött szőlőültetvények 1 km-es körzetében található települések bel- és külterületeit fertőzött területté nyilvánították, míg a 3 km-es pufferzónában szintén kötelezővé tették a védekezést.
Németh József miklósfai borász szerint a rovarölő szeres kezeléseket legalább három alkalommal, a vegetációs időszakban kell elvégezni, hogy megakadályozzák az amerikai szőlőkabóca mint a fertőzés terjesztője további elterjedését.
Mivel jelenleg nem áll rendelkezésre olyan növényvédő szer, amely a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzése ellen hatékony, a szőlőültetvények fertőzött tőkéit ki kell vágni és megsemmisíteni, míg a rovarölő szerekkel végzett védekezés mellett különös figyelmet kell fordítani a növényvédő szerek rotációjára
– írja a Zaol.hu.
A szakember szerint az összefogás segíthet megállítani a kártevőt. Elmondta, ha nem sikerül megállítani a szőlőbetegséget, akkor a gazdák jó időre búcsút inthetnek az ültetvényeknek, hiszen a kivágott, beteg tőkék helyére két évig telepíteni sem lehet új ültetvényt, ami azt is jelentheti, hogy legalább öt évet kell várni a következő szüretre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér