Kéknyelv betegség jelenlétét mutatták ki egy Somogy vármegyei szarvasmarha-telepről származó mintákból; a telepen azonnal megfigyelési zárlatot rendelt el az állategészségügyi hatóság.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint a laboratóriumuk két Somogy vármegyei nagylétszámú, de egy tartás helyen tartott és emiatt egy járványügyi egységet képező állományból származó mintákból kimutatta a PCR pozitivitást. A betegség elleni védekezéshez a megfelelő vakcina rendelkezésre áll.
A hatóság tájékoztatása szerint észlelték az állatoknak a fertőzésre utaló jeleket, és miután emellett a laborvizsgálatok is megerősítették a betegség jelenlétét, ezért az uniós szabályozás értelmében ez hivatalosan is kitörésnek minősül.
A Nébih tájékoztatása szerint a kéknyelv-betegség 21 uniós tagállamban van jelen, azonban élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelent. A vírus állatról emberre nem terjed, az emberre az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszerek sem jelentenek veszélyt.
Még csak félig van mögöttünk a száj- és körömfájás, de már újabb kór fenyeget
A kéknyelv-betegség, amelyet egy szúnyogfajta terjeszt, egyelőre nem jelent veszélyt Magyarországra, de nyáron és ősszel ez változhat; a hatékony vakcinát pedig most engedélyezte az Európai Unió.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól