Mint megírtuk, idén egész Európában visszaesett a diótermelés, azonban a hazai termelők kifejezetten rossz helyzetbe kerültek.
A terméshozam apadása kiváltképpen érinti hazánkat: Simon Mátyás termelő az agoinform.hu-nak elmondta, hogy a tavalyi aszály és az idei csapadékosabb év miatt határozottan megemelkedett a növényvédelem költsége. Jelenleg komoly nehézségeket okoz például az USA és Mexikó területéről származó, Magyarországon 2011 óta jelenlévő dióburok-fúrólégy okozta kár.
Mindazonáltal a termeléshozamok csökkenésénél még nagyobb nagyobb problémát jelent a magyar gazdáknak, hogy a külföldről beáramló olcsó dió kiszorítja a piacról a termékeiket. A termés iránti kereslet csökkenése miatt egyes hazai gazdák inkább a diófa állomány kivágása mellett döntenek, mivel jobban megéri bútor alapanyagként hasznosítani a faállományt.
Apáti Ferenc, a FruitWeb elnöke az agroinform.hu-nak elmondta:
Magyarország a szárított héjas dió termelésében és értékesítésében 2017-ig prémium kategóriás terméket vitt a piacra, a legnagyobb vásárlónak számító németek is mindig jó véleménnyel voltak róla. Ezek a minősítések már a múltéi: innentől kezdve az ár diktál, tehát ugyanazt a minőséget a lehető legolcsóbban kell a piacra vinni unió szerte.
Azonban a hazai gazdáknak nemcsak az uniós piacon kell helytállniuk, a magyar agrárterméknek a chilei, az ausztrál és a kaliforniai dió árával is kell versenyezniük, míg a dióbél tekintetében a román, a moldáv és az ukrán import tartja alacsonyan az árakat. Utóbbiak esetében nem lehet pontosan tudni, hogy milyen növényvédelmi ellátásban részesülnek, itt az unióból kitiltott növényvédőszereket is használják.
(Gulyás Ábel)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

Most ne induljon el az M7-esen, óriási torlódás van egy tömegkarambol miatt

Ebből még komoly baj lehet: Kína keményen bosszút állhat Amerikán

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Összeállt az MBH és a PTE: stratégiai megállapodást kötöttek a tudásalapú gazdasági fejlődésért
