A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal közlése szerint az utóbbi időszakban a dél-alföldi régiót évente egy-két járványhullámban nagy kórokozó képességű madárinfluenza-fertőzés sújtotta, jelentős károkat okozva ezzel az állattartó gazdaságoknak. A járványügyi védekezés hatékonyságát növelheti a baromfiállomány számbavétele.
Mint írják, a betegség miatt elrendelt járványügyi korlátozás alatt álló területeken a jogszabályok alapján szükséges a baromfiállományok haladéktalan összeírása. Ugyanakkor a hatékony járványkezeléshez szükség van a nem kereskedelmi, azaz háztáji állományok adataira is, mivel ezek nem minden esetben szerepelnek az élelmiszerlánc-felügyeleti szervek nyilvántartásaiban.
Az állományok számba vétele érdekében az adat összegyűjtésére állomány-bejelentő lapot készített a kormányhivatal, amelyek szükségesek az esetleges kártalanításai eljáráshoz. A dokumentum a kormányhivatal hirdetményei között elérhető.
Újabb világjárvány fenyeget: már csak egy lépésre vagyunk a katasztrófától
A madárinfluenza világszerte jelen van, a víruskutatók arra figyelmeztetnek, hogy bármelyik országban kialakulhat az emberről emberre terjedő változat, ami egy újabb globális pandémiát okozhat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére