További korlátozó intézkedésekről döntött az Agrárminisztérium a ragadós száj- és körömfájás vírus megfékezése érdekében. Nagy István tárcavezető a Facebook-oldalán közölte, az eddigi fertőtlenítő pontokat megerősítik, a betegség terjedését folyamatosan vizsgálják.
Hozzátette, a fogékony állatállományt folyamatosan ellenőrzik az állategészségügyi szakemberek, az M1-es autópályán és a határon pedig fertőtlenítési pontokat alakítanak ki.
Ezeken felül azonban további szigorításokról is döntöttek: megtiltják a külföldről érkező párosujjú patások Győr-Moson-Sopron vármegyén keresztül történő átszállítását, valamint a kisüzemek számára is biztosított lesz a fertőtlenítés.
Emellett a vírus továbbterjedésének megakadályozása érdekében minden állatkiállítást, bemutatót és vásárt megtiltanak a térségben, ezért a komáromi kutyakiállítást sem tartják meg a hétvégén.
A teljes magyar állatállományt el kell pusztítani, ha ez bekövetkezik
Óriási nyomás alatt van a hazai állategészségügy, ráadásul egyre nagyobb a teher a gazdákon a 3 hónapos exporttilalom miatt. Az Economxnak nyilatkozó Rusvai Miklós virológus szerint a hazai fogyasztóknak nem kell aggódni, hogy fertőzött hús kerül az asztalukra, hiszen azokat az állatállományokat, ahol kimutatták a vírust, teljes egészében felszámolják.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban