A tárca megjegyzi, hogy a műholdas adatok szerint a JRC a júniusban becsültekhez képest a július közepi adatok alapján a kukorica esetében 14 százalékkal, napraforgónál 9 százalékkal csökkentette a hozamvárakozásokat. Előbbinél hektáronként 6,77 tonnára, míg utóbbinál 2,73 tonnára módosították a korábbi 7,47 tonnás, illetve 3,01 tonnás prognózist.
Az elemzés az elmúlt hetek hőhullámának csupán mintegy feléig keletkezett adatain nyugszik, így ez csak köztes becslésnek tekinthető az Agrárminisztérium szerint. A tényleges kiesés mértékében döntő lesz a következő napok és hetek időjárása.
Kapcsolódó
Uniós szinten (EU27) a kukorica esetében 4 százalékos, azaz hektáronként 7,24 tonna, a napraforgó esetében 5 százalékos, vagyis hektáronként 2,09 tonna csökkenésre számítanak. Az Ukrán Nemzeti Hidrometeorológiai Központ a kukorica terméskiesését 20 és 30 százalék között valószínűsíti Ukrajnában, a napraforgó esetében 4 százalékos terméskiesést várnak.
A Hungaromet Zrt. agrometeorológia adatai szerint az elmúlt harminc nap csapadékösszege 20-50 milliméterrel marad el az ilyenkor szokásostól, kivétel képeznek ez alól az Alföld középső tájai, valamint a Felső-Tisza vidéke.
A nagy területi eltérésekre az is rámutat, hogy a középső országrészben sokfelé még a 20 millimétert sem érte el a csapadék mennyisége, miközben a Dunántúl nyugati kétharmadán jellemzően 30-70 millimétert, az Alföld keleti kétharmadán és északkeleten 50-90 millimétert mértek.
A turisták özönlenek, de a víz nem
A görög Naxosz szigetének legnagyobb víztározója kiszáradt, és csak a teknősök számára hasznos, akik az iszapos sekély vizekben cirkálnak. Kárpáthosz szigetén a hatóságok korlátozták az úszómedencék feltöltését, míg az északi Thászosz szigetén sótalanító egységet keresnek, hogy a tengervizet ihatóvá tegyék.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ragadozók tízezrei kerültek a Balatonba

Lesse meg Orbán Viktor sonkáját!

A magyar szörnyeteggyár több mint 110 millió eurót transzformált össze

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Három év alatt 15 ember ölhetett meg az orvos, nem bírt a gyilkolás iránti vágyával

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Inflálódik a magyarok pénze, csekély vigasz, hogy a románoké még inkább
