A hónapok óta tartó csapadékhiány ismét megmutatta az Alföld egyik legsérülékenyebb arcát: a Pitvaros környéki puszták sárgába borultak, a növényzet kiszáradt, a táj vízhiányos. A Körös-Maros Nemzeti Park gulyája egyelőre még kitart a területen – számolt be róla Jakab Gusztáv, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi docense, aki a közösségi oldalán saját fotókon keresztül is érzékeltette az aszály súlyos következményeit – írja a BEOL.
Az ELTE kutatói nemcsak dokumentálják, hanem aktívan kutatják is, hogyan lehetne enyhíteni a szárazság hatásait.
Mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálnak évszázadokkal ezelőtti alföldi tájakat, feltérképezve, hogyan működött egykor a vízháztartás, mielőtt az emberi beavatkozás alapjaiban változtatta meg az ökológiai viszonyokat.
A Jakab Gusztáv, Magyari Enikő, Timár Gábor és Jakab Benedek nevével fémjelzett kutatás nemcsak tudományos érdekesség: a történeti tájképek elemzése kulcs lehet a mai vízvisszatartási programok sikeréhez, például a „Vizet a Tájba” kezdeményezés céljainak megvalósításához.
A vízvisszatartás nem csupán elmélet. Mint arról korábban beszámoltunk, a Sebes-Körös és a Berettyó között húzódó, 4,5 kilométeres egykori folyómedret helyi kezdeményezésre, a vízügyi igazgatóság szakembereinek közreműködésével töltötték fel újra vízzel a Sebes-Körösből. Ez a beavatkozás része annak az aszályvédelmi akciótervnek, amely célul tűzte ki: ahol lehet, friss felszíni vízzel töltsenek fel kiszáradt holtágakat, csatornákat, medreket. Nemcsak a biodiverzitás megőrzése, de a mezőgazdaság fenntarthatósága is múlhat azon, sikerül-e visszafogni a vízveszteséget az Alföldön.
