A program bővítésével az alacsony iskolai végzettségűek után összesen kilenc hónapig kaphatnak támogatást a vállalkozások. Ennek fejében vállalniuk kell, hogy teljes- vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a kevésbé képzetteket.
Az első három hónapban a vállalkozásnak minimum 120 órányi, szakmai ismeretre irányuló képzésben kell részesítenie az álláskeresőt. A képzés lehet saját erőforrásra alapozó belső, de megvalósulhat külső szolgáltató (felnőttképző) bevonásával is.
A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki a 90 napig folyósítható munkatapasztalat szerzési támogatás. Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapításkori minimálbér és annak szociális hozzájárulási adója.
A munkáltató ezt követően a 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását is igényelheti az álláskereső után. A munkabér a képzési időszakhoz képest nem csökkenhet.
A támogatási kérelmeket az alkalmazni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz lehet benyújtani 2021. szeptember 15-től. További részletes információk a munka.hu oldalon találhatók.
A Vállalkozások munkaerő támogatásának köszönhetően már több mint 25 ezren álltak munkába - áll az ITM közleményében.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat