A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
A pályázat része lesz emellett 25 csuklós, hibrid autóbusz üzemeltetése is, a felhívás azonban egyelőre nem jelent meg, jelenleg az előminősítési eljárásnál tart a folyamat. Információink szerint a konstrukció hasonló lesz ahhoz, amelynek keretében a BKK, pontosabban a tendernyertes VT-Transman Kft. az elmúlt három hónapban − fokozatosan − 150 autóbuszt állított forgalomba Budapesten − azaz a beszerzés és a finanszírozás a VT-Transmanra hárult, a BKK pedig a meghatározott összeget fizeti a cégnek nyolc évre, kétéves opcióval. Azt egyelőre nem tudni, hogy a midibuszoknál hány éves konstrukciót tervez a közlekedési vállalat.
A BKV Zrt. már évekkel korábban nekifutott a midibusz-projektnek, a 40 busz üzemeltetésére kiírt tendert még 2010 novemberében nyerte meg az Orangeways Zrt., az akkori közlések szerint 2 milliárd forint megtakarítást terveztek elérni, később azonban a tendert érvénytelenné nyilvánították.
Az egykori tervek szerint az új alacsony padlós, nyolc méter hosszú, első ajtós felszállási rendre is alkalmas midibuszok közül tizenöt közlekedett volna a budai Vár területén, a 16-os, a 16A (várbusz) és a 116-os járat vonalain, a többi jármű pedig a Gellérthegyen (27-es), a Rózsadombon (191-es), az Infoparkban (203-as), Óbudán (237-es), valamint Budafokon (251-es).
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató