Állítólag mégsem indul újra hétfőtől a személyforgalom Szeged és Szabadka között – értesült a Magyar Vasút és a Szabad Európa. A rendelkezésre álló információk szerint nem sikerült időben befejezni a fejlesztéseket a Röszke-Szeged szakaszon. 

A Srbija Voz vasúttársaság hétfői tájékoztatásában még azt írta, október 23-án két vonattal indulna újra a közlekedés a két város között. A jegy nagyjából 3,20 euróba (körülbelül 1230 forintba) kerülne, és 80 perc alatt teszi meg a távot. Az út során a vonat hat helyen – Palics, Hajdújárás, Bácsszőlős, Horgos és Röszke – áll meg.

A Szabad Magyar Szó ugyanakkor hozzátette, hogy a pontos menetrend továbbra sem egészen ismert, állításuk szerint a MÁV ügyfélszolgálatánál még a vonal hétfői újraindulásáról sem tudnak. Ráadásul a szerb vasúttársaság honlapja is csak a szerb megállókra vonatkozóan adott ki pontos menetrendet, a magyar határon túlnyúlóan nem.

A vasútvonal körül koránt sincs rendben minden: a tervezettnél kevesebb járattal indul el a személyszállítás, ráadásul a biztosítóberendezéssel is gondok adódtak.

Újabb milliárdokat csaptak hozzá a Szeged-Röszke vasútvonalhoz

A 14 kilométeres vasútvonal költségvetése 45 milliárd forintról indul.
Bővebben--->