Az élelmiszer- és sportáruházláncok után most a barkácsláncok versenyének végeredményét mutatjuk be. A korábban német tulajdonban lévő, az idén azonban Veres Tibor magyar milliárdos üzletember többségi tulajdonába kerülő Praktiker látványos eredményeket ért el. A 19 áruházat működtető társaság nettó árbevétele a múlt év során 32,5 milliárd forintra rúgott, ami 29 százalékos növekedést jelent. Ez egyébként fordulatot jelent a Praktiker életében, mivel 2012-től 2014-ig - ha csekély mértékben is - de csökkent az társaság árbevétele. 2015 előtt évről évre veszteséges barkácslánc tavaly már 0,9 milliárd forintos adózás előtti (bruttó) nyereséget tudott tudott felmutatni.
A Praktiker egyik riválisa, a német kézben lévő, 29 magyarországi áruházzal rendelkező OBI Magyarország is jó évet zárt tavaly. A nettó árbevétel 60,3 milliárd forint volt, ez 11 százalékos többletet jelent 2014-hez képest. Az OBI a Praktikerrel ellentétben évek óta növekedő pályán van, 2012-ben még 39,5, 2013-ban 47,8 milliárd forintra rúgott az árbevétel. A tavalyi 60 milliárd forintot meghaladó árbevétel mellé az OBI összeszedett több mint 5,4 milliárd forintos bruttó eredményt.
A szintén német hátterű Bauhaus 2015-ben több mint 15,5 milliárd forintos nettó forgalmat bonyolított, az elző évhez képest 21 százalékos növekedésnek felel meg. Az társaság 2014-ben még veszteséges volt, 2015-ben azonban már 700 milliós pluszba fordulat az eredmény.
Korábban a Baumax is ezen a pályán focizott, de a cég tavaly februárban elbúcsúzott a magyar piactól.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye