A teljes arculatváltás várhatóan jövő év márciusáig valósul meg, ennek során a töltőállomások az ORLEN arculati szabványainak és a vállalatcsoport piros-fehér színű dizájnjának megfelelő külsőt kapnak. A fennmaradó 64 töltőállomás átvételére és átnevezésére 2024 közepéig fokozatosan kerül sor.
Eközben az ORLEN-csoport Szlovákiában 39 töltőállomást vesz át a MOL-csoporttól, így a vállalat a szomszédos országban összesen 91 töltőállomást fog üzemeltetni 2023-ban. Az ORLEN így mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik.
Szlovákiában bekerültünk a helyi piac négy legnagyobb üzemanyag-kiskereskedői közé. Emellett kereskedelmi hálózatunk egy új piacon, Magyarországon is terjeszkedik, ahol a nagykereskedelmi területen már korábban is jelen voltunk. Értékesítési hálózatunk sikeres bővítésének eredményeként nem csupán Lengyelországban, de az egész közép- és kelet-európai régióban biztosítjuk az üzemanyag- és energiaellátás biztonságát. Az ORLEN-töltőállomások december elején nyitják meg kapuikat a magyar közönség előtt
– mondja Daniel Obajtek, a PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke.
A MOL-tranzakció lezárását követően az ORLEN-csoport összesen több mint 660 töltőállomást üzemeltet majd Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. A vállalat Csehországban 430 töltőállomással piacvezető pozíciót tölt be. A csoport Szlovákiában 91-re, Magyarországon pedig 143-ra fogja növelni töltőállomásai számát, s ezáltal mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik.
Az ORLEN hat európai országban - Lengyelországban, Németországban, Csehországban, Litvániában, Szlovákiában és immár Magyarországon is – összesen közel 3000 töltőállomást üzemeltet.
A szlovák és a magyar piacokra irányuló terjeszkedés kulcsfontosságú lépést jelent az ORLEN-csoport számára európai kiskereskedelmi hálózatának bővítésében. 2030-ig a vállalat 3500 ORLEN-márkanéven működő töltőállomás üzemeltetését tervezi, a célkitűzések alapján a külföldi töltőállomások teljes értékesítési hálózatban elért részesedése pedig várhatóan 37 százalékról 45 százalékra emelkedik majd.

Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye