A Microsoft magyarországi képviselete 2017 őszén felbontotta szerződéseit több hazai viszonteladójával. A nagy ügyfeleket kiszolgáló terjesztési partnereik közül a négyből három céggel (a Humánsoft Kft.-vel, az Euro One Zrt.-vel és a Racionet Zrt.-vel) szakítottak. Az első hírek szerint azért, mert az általuk kötött szerződések közül többnél valótlan teljesítéseket találtak, így azokat etikátlannak nyilvánították és ezért ejtették a velük több éve kapcsolatban lévő vállalkozásokat.
A 2012-2013 közötti magyar állami beszerzések esetében a cég maga kezdett belső vizsgálatot, mert úgy sejtették, hogy az érintett partnereik a Microsoft-termékekre kapott központi mennyiségi kedvezményeket lenyelték, vesztegetési célokra fordíthatták. A kizárt partnerek esetében jobboldali üzleti körökhöz való kapcsolódási pontokat találtak.
Amerikából bizonyítottnak látszottak a visszaélések
A vizsgálatba az amerikai hatóságok is beszálltak az FBI és a SEC pedig bizonyítottnak találta a visszaéléseket, valamint jelentéseikben példákat is hoztak arra, milyen összejátszások történtek olyan állami szereplők beszerzéseinél, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalé, az Országos Rendőr-főkapitányságé vagy az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézeténél lefolytatott eljárása. Hogy pont ezeknél tették ezeket a megállapításokat onnan tudni, hogy a vizsgálatok eredményéről szóló dokumentumokat az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma nyilvánosságra hozta (korábbi cikkünkben ezt részletesen bemutattuk). Az ügyet végül megállapodással rendezték a felek, vagyis a Microsoft vállalta, hogy változtat a kormányzati szereplők kiszolgálási rendszerén - azt nem adja tovább partnereknek -, valamint befizetett egy tavalyi árfolyamon 2,6 milliárd forintos bírságot az itteni ügyei miatt.
A magyarok nagy lendülettel nekiláttak, de ennyi
Ekkor már az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) is vizsgálta a részben uniós támogatásokból megvalósult informatikai fejlesztéseket. Majd az amerikai hatóságok jelentéseinek közzététele után a Polt Péter alá tartozó Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálatot kezdett. A hatóságok 2019. augusztus 23-án kezdték meg az eljárásukat, azóta viszont ezt nem sikerült lezárniuk még az amerikai jelentések birtokában sem.
"Az ügyben a nyomozás folyamatban van, annak részleteiről a nyomozás érdekére tekintettel nem áll módomban tájékoztatást adni" - válaszolta Polt írásban az őt kérdező Hadházy Ákos független képviselőnek.
Korábban a Napi.hu az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumához fordult a kérdéssel, hogy a magyar hatóságok elkérték-e a teljes amerikai nyomozati anyagot, de jelezték, hogy ilyen kérdéseket nem kommentálnak. Az itteni nyomozásról annyi tudni, hogy tavaly szerződéseket kértek be az érintettektől.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye