Mark Zuckerberg a jelek szerint igyekszik mindent megtenni azért, hogy a mesterséges intelligencia területén kimagasló szakértelemmel rendelkező munkaerőt a Metához csábítsa. Ennek érdekében személyesen kereste fel e-mailen keresztül a Google DeepMind kutatóit.
A Meta-vezér tehát meglehetősen szokatlan módszerekkel próbálja elhappolni a versenytársaitól is a mesterséges intelligenciában kiemelkedőnek számító szakembereket.
Az egyik levélben Mark Zuckerberg többek között arról ír, hogy a Meta számára prioritás a mesterséges intelligencia, ezért reménykedik a közös munkában.
A Meta vezetője ezen túl több jelöltnek azt is felajánlotta, hogy interjúzniuk sem kell, úgy fognak a cégnél állást kapni.
Jelenleg a Meta mesterségesintelligencia-kutatói akár 2 millió dollárt is keresnek évente – ami kevésnek mondható az OpenAI-nál jellemző 5-10 millió dolláros juttatási csomagokhoz képest – írja a hwsw.
Amióta az OpenAI 2022 novemberében elindította a ChatGPT-t, rohamosan megnőtt az érdeklődés a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek iránt, mint a gépi tanulás vagy az adatmérnökség.
Legyűrte a mesterséges intelligencia az Amazont
Tegnap már alig egy hajszálon múlott, hogy az Nvidia chipgyártó értékesebb cég legyen, mint a Google anyavállalata, s az Amazont már le is hagyta. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozások teljesen felforgatták a tőzsdét és a lufi egyelőre nem látszik leereszteni.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Business Talks 2024
Az Economx következő konferenciájára, a Business Talks 2024-re még itt vásárolhat jegyet, a programról pedig itt tájékozódhat.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban