A nagyjából 300 kilométer hosszúra tervezett sztráda a jelenlegi, sugaras gyorsforgalmi úthálózat köti majd össze. A tervezői asztalon 2001 óta áll a gyűrű, ám eddig mindössze egy 20 kilométeres szakasz készül.
Most azonban ez megváltozhat. a Magyar Építők szerint közbeszerzést írtak ki a gyorsforgalmi út újabb szakaszának tervezésére, emellett pedig az 51-es főúthoz kapcsolódó bajai déli elkerülő is megépülhet, valamint a 47-es út algyői Tisza-hídja is 2x2 sávosra bővül.
A közbeszerzés nyertesének feladati közé tartozik az M9-es gyorsforgalmi út 51-es és 53-as főút közötti 57 kilométeres szakaszának tervezése Tompáig, déli lekötéssel, továbbá kerékpárút tervezése Jánoshalma és Kiskunhalas között, valamint egy mérnökségi telep megtervezése Jánoshalmán.
A feladatok közé tartozik még a bajai déli elkerülő kivitelezése során az 51-es főúton az elkerülő és Hercegszántó közötti szakasz 2x2 sávossá fejlesztése.
Az algyői Tisza-híd a 2x2 sávra bővítés mellett egy kerékpáros átvezetőt és egy keresztirányú, külön-szintű gyalogos és kerékpáros átvezetést is kap a 47-es út csomópontjában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá