A Duna Aszfalt kivitelezésében zajló beruházás számos háttérinfrastruktúrát és közúti csatlakozást is érint, miközben a műtárgyépítésben is előrehaladás történt. Az újonnan épülő szakaszon és a korábbi főút négysávosításával készülő szakaszokon is előrehaladott állapotba került az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti projektje.
A Duna Aszfalt Projekt Zrt. kivitelezésében összesen 34,29 kilométerrel bővül a korábban a fővárostól Törökszentmiklósig kiépített sztráda.
Kapcsolódó
Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházása három részre bontva valósul meg: míg az elkerülő út Törökszentmiklós és Kisújszállás között bővítést kap 8,1 illetve 8,7 kilométeren, addig a két település közötti szakasz új nyomvonalon épül meg a 17,5 kilométeren – írja a Magyar Építők.
A törökszentmiklósi elkerülő és a kisújszállási elkerülő között 17,5 km-en épülő új nyomvonalon és csatlakozó építményeken az aszfalt kötőréteg építési munkái befejeződtek - a két meglévő közúti keresztezés kivételével. Utóbbi helyeken a munkák a tavaszi átterelések után folytatódhatnak. Jelenleg a kopóréteg építése folyik az új nyomvonalon.
Nicoara Miklós főépítésvezető a lapot arról tájékoztatta, hogy a törökszentmiklósi elkerülő szakaszán a forgalom átterelése az újonnan épített bal pályára megtörtént; jelenleg a jobb pálya építése zajlik, a zajvédő falak elkészültek.
Mint mondta, a kopóréteg és a végleges forgalomtechnika kiépítése június hónapban elkészül, utána a forgalom visszatér a már elkészült jobb pályára, hogy a bal pálya is teljesen befejezhető legyen.
Új autópályaszakasz épül: videón mutatjuk
A pályaszerkezet munkálataival folytatódik a projekt, épül az M4-es sztráda új, mintegy 34 kilométeres szakasza.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek