A Duna Aszfalt Zrt. a VALCANO a.s. és az SC EURO STRADA SRL társaságok felvásárlásával erősítette jelenlétét a térségben, melyek meghatározó és elismert szereplői saját nemzeti építőipari piacainak.
Az akvizícióról szóló közlemény szerint a hazai infrastruktúrafejlesztés piacvezető cégcsoportja Csehországban a VALCANO a.s. többségi tulajdonrészét vásárolta meg, jelentős lépést téve ezzel a Duna Group portfóliójának bővítése érdekében. A társaságot 2008-ban alapították, és a cseh útépítő iparág stabil szereplője, valamint az elmúlt években sok kilométernyi vasúti alépítményt is kiépített az ország fővonalain.
A Magyar Építők a közlemény alapján azt írja, a több mint 80 fős csehországi cég korszerű gépparkkal és iparági szinten is úttörő technológiákkal – többek között 3D földmunka-menedzsmenttel és integrált stabilizáló rendszerekkel – dolgozik.
A másik bejelentett akvizíció részeként Romániában a Duna Aszfalt Zrt. szintén többségi tulajdonrészt szerzett az EURO STRADA SRL-ben, amely a román közúti infrastruktúra és beton- és aszfaltgyártás piacának régi szereplője, melyet 1998-ban alapítottak és több mint 80 munkatársat foglalkoztat. A cég modern gépparkkal és ISO tanúsított laboratóriummal is rendelkezik.
Így áll most az évszázad baranyai hídépítése
120 évet kellett várni az új mohácsi Duna hídra, amely építésén javában zajlanak a munkálatok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak