Június 28-től három héten át bontják az elektronikus jegyrendszerhez kötődő beléptetőkapukat az M2-es metróvonal Deák Ferenc téri metróállomásának Sütő utcai kijáratánál.
A Nemzetközi Választottbíróság ítélete nyomán ugyanis 5 millió 950 ezer euró összeget fizetett vissza a német Scheidt & Bachmann a BKK-nak, mert olyan szerződésszegést követett el, amely miatt a közlekedési társaság jogszerűen mondta fel a vállalkozási szerződést, amelyet 2014-ben írt alá.
Kapcsolódó
Az e-jegyrendszer választottbírósági perének eredményeképpen a BKK korábbi vezetése által kifizetett összeget sikerült a társaságnak részlegesen visszaszerezni, ami így mérsékelni fogja a budapestiek veszteségét – írja közleményében a társaság. Hozzátették, a megszerzett összeg közösségi közlekedési célokra fordítható.
A beléptetőkapukat eredetileg 2017 nyarán telepítették jelenlegi helyükre, a hozzájuk kapcsoló berendezések elbontásával együtt az eltávolításuk mintegy három hétig tartanak, a gyalogosok azonban ezalatt folyamatosan használhatják majd a Sütő utcai kijáratot, mivel a bontási munkák javarészt a metró éjszakai üzemszünete alatt folynak majd.
Meghosszabbítanák Budapest legrövidebb villamosvonalát
Budapest legrövidebb pályájú villamosa, a 42-es vonalát 3 kilométerrel hosszabbítanák meg, így olyan környékbeli intézmények megközelítésére nyílhat lehetőség, mint a Bozsik Aréna, a Kispesti temető vagy a Bókay-kert. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából