Ősszel kezdődik az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hazai útfejlesztése. A fejlesztésen belül kibővítésre kerül az M1 autópálya kétszer háromsávra, valamint bővül egy intelligens leállósávval (ITS) is.
Már elkezdődtek az előkészítő munkálatok, jelenleg az utolsó lépések zajlanak. A főpályát nem érintő munkálatok már tartanak 2024 őszétől kezdődően, július 8-án indul majd a főpálya előkészítése, amelyek érintik a két pálya elválasztósávját is. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek szeptember 1-jén kell elkezdenie a kivitelezést az M0-s és Bicske, valamint a Bicske-Concó szakaszon is, ezért a munkálatok egyszerre fognak folyni.
Nagy jelentőségű változások
Németh Tamás, a MKIF vezérigazgatója interjút adott a Magyar Építők lapjának, amelyben beszél a projektről.
A bővítéshez szükséges összeget a Koncessziós Társaság biztosítja hitelfelvétellel, de rengeteg önerővel is támogatják a tulajdonosok a projektet. Az M1-es autópálya nagy forgalma miatt fontos, hogy a pálya így is biztosítsa a 2x2 sávon való közlekedést. Ahol lehet, ott szervízúttal támogatják a kivitelezést.
A projekt több fontos elemre kitér, például
- a két pálya közötti növényeket betonelemekre cserélik ki a biztonság érdekében, de a pálya így sem marad növények nélkül, a pálya a kerítéshez közelebbi részén maradnak a fák, bokrok és cserjék,
- drónokkal fogják ellenőrizni a forgalom ellenőrzésére a bővítés alatt,
- vészhelyzeti öblöket alakítanak ki, ahová esetleges hibás járművek félreállíthatók,
- valamint több technológiai újdonságot is alkalmaznak majd.
Németh Tamás az interjúban felsorolt néhány adatot, mellyel a projekt mélységét érzékeltette, ilyen például
a 45 kilométer hosszúságban épülő zajvédő fal, 72 meglévő alul- és felüljáró átépítése, 11 csomópont korszerűsítése, valamint 6 komplex pihenőhely átépítése.
Az M1-es autópályán a tartósság érdekében, valamint a jobb minőségű út garantálása miatt a MKIF Zrt. vastagabb aszfaltot terít le majd, a 20 cm átlagvastagság helyett 32 cm-eset, azonban ez természetesen többletköltséggel jár.
A munkálatok körülbelül négy évet fognak felölelni – írja a Magyar Építők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek