Értékelve a kialakult helyzetet, ma este 6-kor a sztrájkot az ÉTMOSz beszüntette. A szakszervezet vezetői ugyanakkor köszönetüket fejezték ki azoknak a dolgozóknak, akik a munkabeszüntetésben részt vettek - olvasható a portálon.
A sztrájkot az ÉTMOSz jelentős alapbéremelési- és bónuszjuttatási követelésekkel február 13-án hirdette meg, miután eredménytelenül zárultak a céggel folytatott egyeztetések, tárgyalások, és a vállalat vezetői a figyelmeztető sztrájk után sem reagáltak érdemben a követelésekre. Az ÉtMOSZ alapvetően a Bosch magyarországi gyárainak szakszervezete, de a miskolci üzemet nemrég új, kínai tulajdonos, a Starters, E-Components Generators (SEG) vásárolta meg.
Kapcsolódó
A sztrájkot meghirdető ÉTMOSz viszont a S.E.G.A üzemén belül nem az egyedüli szakszervezet. Az ott ugyancsak jelentős tagsággal rendelkező Vasas Szakszervezeti Szövetség regionális, észak-magyarországi vezetője, Hajdú Antal viszont korábbi reakciójában úgy vélte: "A helyi alapszervezeti vezetők visszajelzései alapján mi nem láttuk a sztrájk előkészítésének szervezésének szakmaiságát csak az indulatot"
Hajdú éppen ezért azt is kinyilvánította, a Vasas helyi vezetése és tagsága végül nem támogatta a sztrájkot. Akkor ugyan még úgy fogalmazott, a résztvevők számát a figyelmeztető sztrájk idején (2-300 fő) sikernek tartja, a sztrájk eredményességében azonban nem bízott.
Vele szemben Janik Tamás, az ÉTMOSz hatvani vezetője ugyancsak pár napja úgy fogalmazott, a vállalat elzárkózó álláspontja, és egyéni szerződéses próbálkozásai jelentik a kihívást, de mégis a sztrájk szervezésébe kezdtek. A mostani, közel 50 órás sztrájk végeztével kiadott rövid közleményben az ÉTMOSz későbbre ígért részletes reakciót.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben