A francia gyógyszergyártó óriás két itteni érdekeltségének - a Sanofi-Aventis Zrt. és a Chinoin Zrt. - egyesüléséről még korábban határozott, ám egy tegnap esti köremail szerint az érintett társaságok az egyesülési folyamatok leállítása mellett döntöttek, így a két jogi személyiség egyesülése nem valósul meg.
Az összeolvadási projekt leállításának oka az, hogy az egyesülési folyamat során megállapították: "egyes Magyarországon kívüli partnereink számára jelentős kockázatot jelenthet a tervezett egyesülés".
A Pierre Faury vezérigazgató és Massimo Festa pénzügyi és adminisztrációs igazgató által aláírt levél indoklása így folytatódik: "annak érdekében, hogy elkerüljük a partnereinket érintő esetleges negatív hatásokat, a két cég egyesülésének tervét elvetettük."
A Sanofi a világ egyik legjelentősebb gyógyszeripari cége 100 országban 110 ezer alkalmazottal. A magyar cégek négy telephelyen (2 budapesti, 1-1 veresegyházi és csanyik völgyi) működnek. A magyarországi Sanofi érdekeltségek együttesen az ország 20 legnagyobb exportőrei és cégei között foglalnak helyet. A Sanofi-Aventis Zrt. és a Chinoin Zrt. jövendő egyesüléséről információ eddig sem a cég honlapján, sem a hírekben nem jelent meg. A cég sajtóosztályát továbrra is keressük további információkért.
Profit warning
Profit figyelmeztetést adott ki a Sanofi. A Reuters jelentése szerint a világ negyedik legnagyobb gyógyszergyártó cége a kínai eladások hanyatlása, a brazíliai generikus gyógyszerforgalom csökkenése és a cég torontói oltóanyag gyártó üzemében jelentkező problémák miatt kényszerült erre. A Sanofi - amely árbevételének harmadát a fejlődő országokban realizálja - egyébként már idén augusztusban is a profit előrejelzés módosítását jelentette be.Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat