A vállalati versenyképesség kulcsa az innováció - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője a hitelintézet sajtótájékoztatóján, amelyen az úgynevezett innovációs indexet mutatta be a hitelintézet. Az index azt mutatja be, hol állnak a magyar cégek az innovációs versenyben, és milyen fejlesztésekkel készülnek a jövőre. A mutató 30 pontra emelkedett 2022 első félévében az előző félévi 28 pontról elsősorban a már megvalósult fejlesztéseknek köszönhetően.
Az index négy alindexből áll össze. Ezek közül a digitális innovációs alindex 5 ponttal emelkedett. A vállalkozások felének azonban nem relevánsak a digitalizációs fejlesztések, ami aggasztó, hiszen a digitalizáció vélhetően nem csak minden második cég számára fontos. A többi alindex sem csökkent, vagyis a cégek kiemelten fontosnak tartják az innovációt. A felmérésben a 300 millió és egymilliárd forint közötti árbevételű cégek vettek részt, a többségük a kereskedelmi szektorban tevékenykedik.
A felmérésben részt vevő cégek harmada foglakozott olyan beruházással, amely kedvezőbb környezeti hatással jár. A kelet-magyarországi cégek az átlagosnál jelentősen magasabb arányban (51 százalék) számoltak be ilyen fejlesztésekről. Ami aggasztó a felmérés szerint, hogy a vállalatoknál alacsony volt az innovatív termékekből vagy szolgáltatásokból származó árbevétel aránya, és csökkent az új termékeket és szolgáltatásokat bevezető cégek száma is. Az olyan vállalkozások száma is csökkent, amelyeknél az árbevétel több mint ötöde származik innovatív termékekből vagy szolgáltatásokból.
A cégek 16 százaléka nyert el kutatás-fejlesztési támogatást az elmúlt két évben, és nőtt azoknak a társaságoknak az aránya, amelyek több pályázaton is sikeresen szerepeltek. Az orosz-ukrán háború csak a cégek 27 százalékára hatott kedvezőtlenül, 68 százalékuknál nem okozott problémát. A jövőre nézve viszont pesszimisták a vállalatok, 37 százalékuk szerint lehet negatív hatással a cég innovációs programjaira a konfliktus.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét