A budai Várban is bolttal rendelkező, emellett éttermet, cukrászdát és kávézót is üzemeltető CBA-Budavár Kft. tavaly bő 2,3 milliárd forintos forgalmat ért el, s ez alig marad ugyan el a megelőző évitől, adózott eredménye rekordot döntött a cég történetében: 185 millióra nőtt (2011-ben még alig kilencmilliós volt az adózott profit). E vállalatban Baldauf László idén márciusig személyesen, azóta egy másik cégén keresztül tulajdonos, társa Féniász Péter. A tulajdonosok alig hagynak benn valami profitot a cégben, 185 millió forintnyi osztalékról határoztak - csakúgy, mint egy éve: akkor is kivettek 140 millió forintot.
Szépen termel a CBA Arany-Herceg Kft. is. Ennek a tulajdonosai között is ott van a Baldauf László érdekeltségének számító CBA-Baldauf Invest Kft.-t, Féniászt és a Lázár fivérek tulajdonában álló Lázár-Holding Kft.-t. A CBA Arany-Herceg Kft. árbevétele az elmúlt négy évben 700 millió forint körül alakult, tavaly közel 750 milliós volt a forgalom. Ebből 67 millió forint adózott eredmény meg is maradt. A tulajdonosok 135 millió forintot osztalékként ki is vesznek - írta a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Husánggal vert agyon egy eladónőt Fonón egy férfi

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Rogánt váltva Lázár új gazdaként lefejezte az útdíjbevételekért felelős céget

Napok óta erre készül Orbán Viktor

Ismét frászt hozott az olaszokra egy földrengés

Konzultáció indul: tiltott lehet az ingatlan adásvétel egyes helyeken, hogy fenntartsák az egyensúlyt

Ebben az EU-s országban rajonganak leginkább a készpénzért
