Egyre jobban látszik, hogy a járműfinanszírozás mellett a cégek sok eszköznél veszik igénybe a lízingfinanszírozást. Az építőipari gépek esetében a finanszírozott összeg elérte a 18 milliárd forintot, ami kiugró, 48 százalékos növekedés, ez a szegmens érte el a legjelentősebb emelkedést a lízingpiacon belül.
Szintén segíti a lízingpiaci növekedést a járműpiac bővülése. Az év első kilenc hónapjában csaknem 105 ezer új személyautó kelt el, ami 26 százalékos emelkedés, ugyanakkor a lízingpiacon 46 százalékkal, több mint 135 milliárd forintra nőtt az új személyautókhoz és kishaszonjárművekhez nyújtott finanszírozott összeg.
Magánszemélyek több mint 43 milliárd forintért vettek igénybe lízingfinanszírozást, ez csaknem 53 százalékos növekedést jelent. A magánszemélyek újautó-vásárlásainál a lízing részesedése újból megközelíti a 40 százalékos szintet - jelezte a lízingszövetség.
A használt személy-, illetve kisteherautók megvásárlásához nyújtott finanszírozással együtt az új üzletek volumene az első kilenc hónapban meghaladta a 180 milliárd forintot, ami kiemelkedő, 38 százalékos növekedésnek felel meg. Ezt kiegészíti még mintegy 58 milliárdos flottafinanszírozás is, ami szintén növekedett a korábbi évhez képest.
A teherautó-vásárlásoknál a finanszírozott összeg szeptember végén csaknem 138 milliárd forint volt, ami 12 százalékos bővülés.
A mezőgazdasági gépeknél 12 százalékkal, csaknem 59 milliárd forintra emelkedett a kihelyezett összeg.
A gépek esetében a finanszírozott összeg 10 százalékkal 43 milliárdra csökkent, de a közlemény szerint ez többéves távlatban magas szintet jelent. A visszaesésben szerepet játszik az egy évvel korábbi rekordösszeg, valamint az, hogy sok gépberuházást érintő közbeszerzés van folyamatban, ezeknél a tender lezárása után kapnak szerepet a lízingcégek, így ezen a téren az év utolsó hónapjai jelentősen befolyásolják az éves számokat.
A közlemény idézi Nyikos Katalint, a Magyar Lízingszövetség elnökét, aki szerint a lízingpiaci szereplők tisztában vannak azzal, hogy a negyedévről negyedévre látható kétszámjegyű növekedés nem tartható a végtelenségig, de a rugalmas és olcsó finanszírozást jelentő lízingre egyre nagyobb szüksége van a vállalkozásoknak, ez támaszt ad a piacnak. Ugyanakkor az alacsony kamatkörnyezet, ezzel összefüggésben a szűk marzsok, továbbá az adminisztrációs és szabályozási kötelezettségek a lízingcégek jövedelmezőségét hátrányosan érintik.
Nyikos Katalin szerint az emelkedésnek induló kamatok kockázatként jelentkezhetnek majd a piacon, erre a fix törlesztésű lízingkonstrukciók jelentik az egyik megoldást.
A Magyar Lízingszövetség előrejelzése szerint rövid- és középtávon stabil lesz a növekedés a finanszírozott összeget tekintve, ezzel együtt az univerzális finanszírozás, azaz a járművek mellett az eszközfinanszírozás térnyerése várható - írta az MTI.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek