A vasúti járműveket gyártó és javító Dunakeszi Járműjavító Kft. közvetett tulajdonosa, a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. hétfőn jelentette be, hogy megszerezte a tulajdonostársa, a TMH International AG üzletrészét és ezzel teljes egészében magyar tulajdonba került a járműjavító, valamint irányítást szerzett az egyiptomi állami vasútnak kocsikat szállító Transmashholding Hungary Kft.-ben is.
Az MTI-n megjelentetett közleményből nem derült ki, hogy valójában kik a járműjavító és -gyártó tulajdonosai, és arra sem tértek ki, hogy megvált-e a vagyonkezelő cégben lévő részesedésétől Szalay-Bobrovniczky Kristóf, akit Orbán Viktor miniszterelnök májusban honvédelmi miniszternek kért fel a kormányába, így a tisztségével összeférhetetlenné vált az üzleti tevékenysége.
A cégbírósági adatokból azonban kiderül, hogy a Magyar Vagon Befektetési Zrt.-ben társtulajdonos Magyar Vagon Invest Zrt.-nek június 17-től már nem Szalay-Bobrovniczky a tulajdonosa, hanem a Solva II Magántőkealap, amelynek alapkezelője Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója többségi tulajdonában lévő Gran Private Equity Zrt. Az alapkezelő cég vezérigazgatója, Komondi Zsolt lett a Magyar Vagon Invest új vezérigazgatója is, aki Hernádi mellett kisebbségi (20 százalékos) tulajdonosa a Gran Private Equitynek is. (A magántőkelalapok befektetői a nyilvánosság előtt rejtve maradhatnak a hazai szabályok szerint, csak az alapokat kezelő cégek tulajdonosai láthatók a cégadatokban - a szerk.)
A Solva II Magántőkealap nem új tulajdonos a Magyar Vagon Befektetési Zrt.-ben, hiszen abban közvetve - a Solva Industrial Zrt.-n keresztül - eddig is 50 százalékos részesedése volt.
Hernádié a cseh repülőgyár többsége, de Szalay-Bobrovniczky is maradt
A cseh repülőgépgyártó Aero Vodochody Aerospace a.s. a múlt héten közleményben jelentette be, hogy a Magyarországon bejegyzett SI 13 Aero Zrt. lett az új többségi részvényese - közölte elsőként az Index. Az SI 13 Aero többségi tulajdonosa Hernádi Zsolt, aki a repülőgyár részvényeit Szalay-Bobrovniczky Kristóftól szerezte meg - írták a közleményben.A magyar cégbírósági adatokban azonban az látszik, hogy a cseh gyárat megvásárló magyar társaság (HSC Aerojet Zrt.) anyavállalatának, a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-nek Szalay-Bobrovniczky - június elején még - 27,2 százalékban részvényese maradt, Hernádi cégének 72,8 százaléka van.A katonai kiképző és könnyű harci gépeket gyártó és a magyar honvédségnek is szállító Aero Vodochody vállalat többségét tavaly vette meg - magyar állami banki hitel segítségével - Szalay-Borbovniczky. (A cégbírósági adatok szerint az SI 13 Aero Zrt.-ben Hernádi mellett a rokona, a szintén Mol-igazgatósági tag és stratégiai igazgató Bacsa Györgynek a cége, a HB Property Kft. rendelkezik 6,6 százaléknyi részvénnyel.)
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202206/orig/image1656445842.jpg/900/)
Magyar-orosz tulajdonban volt
A Dunakeszi Járműjavító többségi tulajdonrészét a magyar állam 2014-ben visszavásárolta, majd 2020-ban ismét eladta új tulajdonosnak, egy magyar-orosz konzorciumnak. A vállalatnak egy kissé bonyolult a tulajdonosi szerkezete.
A Dunakeszi Járműjavító többségi tulajdonosa a TMH Hungary Invest Zrt.
A TMH Hungarynak két alapítója volt, a Magyar Vagon Befektetési Zrt. és az orosz metró és vasúti járműveket gyártó Transmashholding (TMH Group) leányvállalata - a kedvező adózási lehetőségekről ismert svájci Zug kantonban bejegyzett - TMH International AG.
A cégbírósági adatok szerint 2022. május 27-től már csak a Magyar Vagon Befektetési Zrt. az egyedüli részvényese a TMH Hungarynak.
A Magyar Vagon Befektetési Zrt.-nek pedig két tulajdonosa van, fele-fele arányban a Magyar Vagon Invest Zrt. és a Solva Industrial Zrt. (az utóbbinak a Solva II. Magántőkealap a tulajdonosa, a vezérigazgatója pedig a fent már említett, Hernádi több cégében is jelen lévő Komondi Zsolt). A Magyar Vagon Invest Zrt. volt Szalay-Bobrovniczky cége, őt június közepén váltotta tulajdonosként a Solva II Magántőkealap.
Tulajdonosváltás volt a Transmashholdingnál is
Az orosz Transmashholdinghoz tartozó TMH International AG magyarországi leányvállalata, a Transmashholding Hungary Kft. jelentős járműgyártási megrendelést nyert el 2018-ban az egyiptomi állami vasutaktól. Ennek finanszírozásához a magyar és orosz eximbankok nyújtanak hitelt az egyiptomi félnek. A járművek fele, 700 darab vasúti személykocsi a Dunakeszi Járműjavítóban készül. A Transmashholding Hungaryban az orosz vállalat mellett 2019 júniusa óta tulajdonos a Magyar Vagon Befektetési Zrt. is.
A cégbírósági adatok szerint itt az oroszok 50 százalékos üzletrészét Tombor András idén májusban alapított Cato Investments Kft.-je vásárolta meg, május 27-i dátummal. (Az üzletember neve évekkel ezelőtt egy NAV-vizsgálat kapcsán Habony Árpád hitelezőjeként került be a hírekbe; Tombor az egyik alapítója volt a fideszes tehetséggondozóként létrehozott Mathias Corvinus Collegium előd-alapítványának, és megfordult reklámos és borászati cégekben is. Ő volt az, aki cseh vállalati közlés szerint már 2020-ban meg akarta vásárolni az Aero Vodochody katonai repülőgyártó többségét, de az túl drágának bizonyult, és végül a következő évben magyar állami kezességvállalással és állami banki hitel segítségével Szalay-Bobrovniczky cége vette meg.)
Sajtóhírek szerint az orosz Transmashholding öt végső tulajdonosa közül a dollármilliárdos Andrej Bokarev áprilisban felkerült Nagy-Britannia szankciós listájára, míg korábban az USA is figyelőlistára tette tulajdonostársával, Iszkander Mahmudovval együtt, mint Putyinhoz közel álló oligarcha, de szankcióval még nem sújtották.
Nevet is váltottak
Az oroszok kiszállásával a cégek nevet is váltottak, így a Dunakeszi Járműjavító tulajdonosa, a TMH Hungary Invest a továbbiakban Ganz-MaVag Invest néven folytatja tevékenységét, a Transmashholding Hungary pedig Ganz-MaVag International néven.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)