A nyár folyamán elkészül a közösségi közlekedés teljes megújításának stratégiája - nyilatkozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek a Komárom-Székesfehérvár vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója, valamint a személyforgalom vasárnapi újbóli indítása alkalmából rendezett ünnepség után Kisbéren.
Elmondta, hogy a vasútra vonatkozó anyag már szinte teljesnek tekinthető, megfelelő szintű jóváhagyásokra vár, és készül az autóbusz-közlekedésre vonatkozó munkaanyag is. A két alágazati elképzelést össze kell hangolni az egységes közösségi közlekedés megteremtése érdekében.
Völner szerint távlati célként a helyi közlekedés bevonása is fontos az egységes közösségi közlekedés megteremtésébe, de ehhez szükséges az érintett önkormányzatok közreműködése is.
Az államtitkár elmondta, hogy a nyár végére elkészülnek, és várhatóan az ősszel már nyilvánosságra hozhatók a MÁV szerkezeti átalakítására vonatkozó elképzelések. A Volánok esetében pedig el kell dönteni, hogy a tevékenység-kiszervezési hullámot hogyan lehet konszolidálni, az állami szerepet meghatározni.
Az államtitkár úgy nyilatkozott: elégedett lenne, ha a közösségi közlekedés állami finanszírozásának szinten tartása mellett a szolgáltatási színvonalat jelentősebben emelni tudnák.
Az ünnepségen Völner Pál úgy fogalmazott, hogy a vasutat megújítani és nem bezárni kell; az államnak elkötelezettnek kell lenni a vasút iránt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)