A versenyhatóság eljárást indított a Cup Revolution Szolgáltató Kft.-vel szemben, amely a partnerein keresztül számos hazai fesztivál, koncerthelyszín, vendéglátóhely és sportrendezvény műanyag pohár-visszaváltó (úgynevezett repohár) rendszerét biztosítja - adta hírül a GVH.
A Cup Revolution gyakorlata szerint a fogyasztók csak repohárban vásárolhatnak italt, a visszaszolgáltatásukkor azonban nem pénzt, hanem (lényegében mindenhol kizárólag repohárra váltható) tokent kapnak. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás kereskedelmi módszere – figyelemmel annak helyére, időzítésére és jellegére – pszichés nyomásgyakorlással torzíthatja a fogyasztók döntését, valamint a velük szembeni hatalmi helyzet kihasználásával korlátozhatja döntés-szabadságukat.
A vizsgálat kiterjed a kft. reklámkommunikációjának egyes elemeire is, amelyek a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásaira vonatkoznak. A vállalkozás bizonyos reklámállításai („A visszaváltható és mosható poharak használatával akár 80 százalékkal csökkenthető a rendezvények és vendéglátóhelyek hulladéktermelése.”) ugyanis feltehetően megalapozatlanok, a repoharak környezeti előnyeinek igazolására pedig a cég valószínűleg nem rendelkezik megfelelő bizonyítékkal.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - olvasható a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését