A GS Yuasa még 2018-ban jelentette be, hogy közel 9 milliárd forintból Miskolcon építi fel első európai gyárát. A kormány a beruházáshoz 465 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.
A 60 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot 2019. október 1-jén adta át többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Takamura Hiroshi, a GS Yuasa Hungary Kft. ügyvezetőjének az utóbbi hetekben tett nyilatkozataiból kiderül, hogy már akkor beindult a próbaüzem, viszont a felfutási idő a pandémia miatt kissé elhúzódott. Az eredeti tervek szerint 2020 elején vette volna kezdetét a tömeggyártás, a járvány következtében azonban változás történt a vevői oldalon, ezért a termelés mostanra indult be igazán. Körülbelül 50-en dolgoznak most az üzemben, de várhatóan 2021 közepére már teljes kapacitással folyhat a gyártás, akkorra a létszám megduplázódhat.
A cégvezető arról is beszámolt, hogy időközben csatlakoztak az állami versenyképesség-növelő támogatási programhoz, ahonnan további 300 millió forint befektetési hozzájárulást nyertek el új beruházások megvalósításához. Ennek viszont a dupláját készülnek befektetni 2021 közepéig a termelőkapacitásuk növelésébe.
Remek az együttműködés
A GS Yuasa a beszámolók szerint nagyon jó kapcsolatot ápol a városi önkormányzattal, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt-vel (MVK) és a Miskolci Egyetemmel is. Az MVK például hagyományos, ólomsavas akkumulátorokat vásárolt a cégtől az utóbbi időben, amelyekkel meg vannak elégedve.
A vállalat a hetekben meghívást kapott abba a konzorciumba is, amit a Miskolci Egyetem fog össze, és egy elektromos busz prototípusát szeretnék kifejleszteni. A járműhöz a lítiumionos akkumulátort a japán vállalat adná.
A GS Yuasa a világ második legnagyobb akkumulátorgyártója, 17 országban 37 gyárral van jelen. A cég a borsodi megyeszékhelyen az európai és a világpiacra is termel. Terveik szerint 3 év alatt mintegy 500 millió dollárt fognak befektetni a lítiumionos akkumulátorok gyártásába.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste
