Több mint 300 hajónak tud majd helyet biztosítani a Fertő Part beruházás keretében megépülő északi kikötő. Az úszómóló rendszert az egyik legismertebb magyar hajós, Fa Nándor cége építi. A munkálatok már folynak a mintegy 2,5 hektár alapterületű vízi területen.
„Az építés számomra egy fontos alkotási folyamat, célunk ezért mindig az, hogy a munkánk során a lehető legkisebb beavatkozást tegyük a tó életébe. Csupa természetes anyagot használunk, illetve olyanokat, amelyek természet semlegesek – fogalmazott Fa a vg.hu szerint.
Fa sportemberként már régóta várta, hogy a magyar oldalon is megépülhessen egy nemzetközi színvonalú kikötő, ami otthont adhat nagy versenyeknek is. „Büszke is vagyok, hogy ennek létrehozásában mi is részt vehetünk” - mondta a világhírű hajós.
Az új létesítmény nem csak vízen, de szárazföldön is minden elvárásnak meg fog felelni, amit a vitorlázás igényel. Igen komoly, sokszoros nagyságrendű fejlődés lesz ez a vízi sportok életében, és nem csak a vitorlázás, hanem például a szörfözés tekintetében is. A vízpart kulturált és könnyű megközelíthetősége nagyon nagyot fog lendíteni a helyszín vonzerején.
A most kiépülő úszómóló rendszer jellemzője, ahogy a vízszint ingadozik, a görgős kerekek segítségével az oszlopokon föl-alá tudnak mozogni az egész kikötő hajóparkostól. A pontonok merülése 15 centiméter, azaz bármilyen sekély vízben gond nélkül működnek.
Első körben az úgynevezett kijáró pontonokat építik ki, tavasszal pedig hozzáépülnek a vendégpontonok is. Ezek közé tudnak majd beállni a hajók. A kikötő minden beállójában víz- és áramvételi lehetőség is lesz.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)