A 30 milliárd forintos keretösszegű pályázatra beérkezett kérelmek alapján túllépte az ezret az állami segítséggel beszerezni kívánt elektromos haszongépjárművek száma – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A tárca közleménye kiemelte:
a legnagyobb szennyezők közé tartozó közlekedés zöldítése érdemben előmozdíthatja a károsanyag-kibocsátás visszafogását, a klímavállalások teljesítését Magyarországon. Az Energiaügyi Minisztérium az e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását ösztönző kiírással is segíti majd az elektromos autózás további térnyerését.
A program járművenként az akkumulátor teljesítményének függvényében legfeljebb 4 millió forint, cégenként a foglalkoztatottak számához igazodva összesen akár 64 millió forint hozzájárulást kínál tisztán elektromos hajtású személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. A környezetkímélő és csendes járművek üzemeltetőik számára működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.
A vállalatoknak szóló pályázatra közel 3500 gazdasági társaság jelentkezett eddig, az általuk kért támogatások összege 16,3 milliárd forint.
A haszongépjárművek nagyjából az igényelt darabszám harmadát adják, a cégek mostanáig több mint 3200 személyautó beszerzéséhez igényeltek állami hozzájárulást.
A tehergépkocsik sorában a legnépszerűbb típusok és márkák:
- a Cenntro Logistar 100 (178 darabbal);
- a Dacia Spring Cargo (161 darab);
- a Toyota Proace City Electric (88 darab);
- a Ford E-Transit (68 darab);
- és a BYD ETP 3 (64 darab).
Minden kategóriát egybevéve a BYD termékei (a már említetten túl különösen az ATTO 3, a Seal és a Dolphin) a legkeresettebbek, összesen 1083 darabbal.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet