A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a kiskereskedelmi piacot. A vevők több hullámban is megrohamozták a legnagyobb élelmiszerláncok boltjait, közben pedig rengeteg megrendelést adtak le a boltláncok online áruházaiba.
Márciusban sok netes áruházat működtető boltlánc, a Tesco, az Auchan, a Spar és a CBA is időt kért, volt, hogy két hétre előre lehetett csak foglalni. Akadt boltlánc, amely a korlátozott kiszállítási kapacitások, azaz a véges számú teherautó és házhoz szállítást végző munkatárs miatt napról napra nyitott új "időablakokat" a következő 1-2 hétre, amint azok beteltek, nem adott több időpontot.
Hamar lecsaptak a naptárra
A Tesco a kimagasló kereslet miatt rákapcsolt: az elmúlt hétvégén már 1-2 napra előre is lehetett időpontot foglalni, amire az elmúlt hetekben nem nagyon volt példa.
Most sem tartott sokáig: a vásárlók azonban gyorsan kapcsoltak és lecsaptak a szabad időpontokra. Kedden már több budapesti és egy velencei címre is csak a május 5-én induló hétre volt hely.
Új munkatársak, jégkockás furgonok
Bár csak rövid időre tudta felszabadítani a naptárát a Tesco, a korábbinál több megrendelést tud teljesíteni. Hetekkel ezelőtt ugyanis toborzásba kezdett a boltlánc: a megugró kereslet miatt határozott időre felvett 170 munkatársat, akik jellemzően más szektorokból érkeztek a boltlánchoz.
Emellett összefogott a magyar piacon több évtizede a jégkockákat többek között éttermeknek, kocsmáknak kisteherautókkal kiszállító Ice Cube Hungaryvel. Ez kézenfekvő partnerség. A Tesco részéről azért, mert Ice Cube-os sofőrök gyakorlottak a kiszállításban és a teherautóik megfelelnek az élelmiszer-kiszállításhoz szükséges szigorú minőségi és higiéniai követelményeknek. A jégkockás cégnek pedig azért, mert a tescós együttműködéssel a vendéglátóipari egységek bezárása miatt kieső forgalmat részben kompenzálni tudja.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói