Elmaradások vannak a munkában, így előfordulhatnak csúszások a céldátumokban - idézi a Világgazdaság a 3-as metró északi szakaszáról a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének (Metró KDSZ) hírlevelét.
Az eredeti tervek szerint tavaly novemberben kellett volna elkészülnie a 3-as metró Lehel tér-Újpest-központ közti szakaszának, de végül csak márciusra ígérik az utasforgalom újraindulását, de ekkor még korántsem készülnek el a munkálatokkal. A BKV ugyanis meghatározta azokat a minimális követelményeket, amelyek teljesülésével beindulhat a közlekedés, de ezek mellett a színfalak mögött még dolgoznak majd tovább a pályán és az állomásokon.
A lap szerint a minimális követelmények, így a pályabiztosító, a gépészeti és a szellőzőberendezések, valamint a tűzvédelem működésének tesztelése március elején kezdődhet, amikor feszültség alá helyezik a pályát. Utána egy hétig örülhetnek az utasok és utazhatnak a teljes vonalon, majd elkezdődik a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér megállók közötti felújítás. Innentől vasárnaponként vágányzár lesz a pályafelújítás folyamatossága miatt.
Ha a déli részek fejlesztésével is végeztek, újra napirendre kerülhet a vonal Káposztásmegyerig való meghosszabbítása. Erre már tervpályázatot kiírtak, de a projekt csak a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötése után valósulhat majd meg.
Reagált a BKV
"Valótlan, hogy tényként kezeljük: az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciójánál késésekkel kellene számolni. A szakszervezetek szakmailag nem jogosultak a BKV Zrt. nevében megnyilvánulni, nyilatkozatokat adni és nem kompetensek szakmai kérdésekben a nyilvánosság előtt állást foglalni. A BKV Zrt. által közölt hírek, közlemények tekinthetők hivatalos információnak, vagyis a közösségi média felületeken - Facebook csoportokban - megjelenő ismertetők, értesítők, hírlevelek, nem a BKV hivatalos állásfoglalását tükrözik" - írta közleményében a BKV. A társaság szerint a kivitelező biztosította a BKV-t a szerződés szerinti határidőre történő befejezésről.Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat