A veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. 512 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a "Magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatása" című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében, a cég összesen 2,8 milliárd forintot meghaladó összköltségvetésű beruházást hajtott végre, tizenkét új gyártósort indított, illetve új munkahelyeket teremtett.
A társaság keddi közleménye szerint a fejlesztésnek köszönhetően bővült a gyártóterület és az irodarész, s összesen 152 új munkahelyet teremtett a vállalat. Bővült a vállalat előtti parkoló, illetve a megnövekedett termelés miatt új magas raktárt is kialakítottak.
A Continental Automotive Hungary Kft. összesen közel 15 milliárd forint értékben hajt végre beruházási és munkahelyteremtési programot a 2009 és 2014 közötti időszakban a budapesti és veszprémi gyáraiban, hét pályázati projekt keretében - áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint a cég a bővítésekhez kétmilliárd forintnyi támogatást vesz igénybe európai uniós és kormányzati forrásból és a két telephelyen összesen 477 új munkahely létrehozását vállalta.
A Continental Magyarországon összesen hat gyárral és egy értékesítési központtal van jelen, s több mint hatezer munkavállalót foglalkoztat. Ezen belül a magyar leányvállalat tavaly 1586 főt foglalkoztatott, s 62 milliárd forint árbevételt ért el.
A Continental világszinten, az előre jelzett 2013-as 33,3 milliárd eurós forgalmával, a vezető autóipari beszállítók közé tartozik. A cég például fékrendszereket, hajtómű- és futómű-komponenseket és rendszereket, járműelektronikát, gépjárműabroncsokat és egyéb műszaki termékeket gyárt, illetve iparági szolgáltatásokat nyújt. A vállalat közel 177 ezer munkatársat foglalkoztat 46 országban.
Legolvasottabb
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Négy év, kétmillió áldozat – Putyin villámháborúja Európa legvéresebb poklává vált
Felfoghatatlan összeg, ennyibe kerülhet Ukrajna újjáépítése a háború után
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd