A tender módosítását az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A közbeszerzést az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. nyerte meg múlt év januárban. A feladat a Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezet (ez a BMW gyár területének hivatalos neve) infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó, elektromos hálózati rendszer kiépítése. A hálózati feszültség 123 kilovolt, a teljesítmény pedig 2x50 megawatt. A befejezési határidő ez év november utolsó napja.
Kapcsolódó
Az eredeti ellenérték 1 milliárd 767 millió forint volt, ez emelkedik most 1 milliárd 869 millió forintra.
A drágulás indoka: az eredeti szerződésben nem szereplő, további szolgáltatások megrendelése. Ezek körébe tartozik - egyebek mellett - a déli bekötőút nagy körforgalom (BMW főbejárat) közvilágításához szükséges elektromos teljesítés biztosítása, a körüljáró út északnyugati körforgalom szennyvíz átemelő elektromos ellátása és a közvilágításhoz szükséges elektromos teljesítés biztosítása, továbbá a délkeleti ivóvíz nyomásfokozó állomás elektromos ellátása is.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott