Egy kiló banán 280-345 forintért kapható, miközben egyes almafajtákért 350-400, a körtéért akár 500-600 forintot is kérnek a kereskedők.
A banán és általában a déligyümölcsök árát egyebek mellet az is mozgatja, hogy amikor a termelő országokban a szezon miatt dömping van, akkor kedvezőbb áron adják. A banán főleg Közép-Amerikából érkezik, s ott már közeledik a banánérés csúcsidőszaka, és a termelési költségei pedig többnyire alacsonyabbak mint például a hazai gyümölcsök önköltsége - írta a napilap.
Kapcsolódó
A közép-, illetve dél-amerikai bérköltségek még a magyar minimálbér szintjét sem nagyon érik el, egyelőre nem hallani munkaerőhiányról sem, miközben a magyar gazdák már egyre magasabb napszámmal tudnak csak szüret idején munkaerőhöz jutni. Emiatt is időnként előfordul, hogy a délről érkező termék még a szállítási költségekkel együtt is olcsóbb sok hazai gyümölcsnél.
Az pedig nehezen ellenőrizhető, hogy például a banán a termőhelyen frissen szedve és fogyasztva ízletesebb, zamatosabb-e, mint a beérés előtt leszüretelt és a magyarországi etilénkamrákban utóérlelt gyümölcs. Ennek ellenére évente fejenként 5-6 kilogrammot fogyasztunk belőle, feleannyit, mint almából.
A hazai gyümölcsök közül novemberben már leginkább csak az alma és a körte található meg a pultokon - mondta a lapnak Apáti Ferenc, a FruitWeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. A körte átlagos ára eleve 20-40 százalékkal magasabb, mint az almáé, így még akkor is drágább lehet a banánnál, ha a déligyümölcsöt nem akciósan árusítják.
A hosszú távú szerződésekkel, igen koncentráltan működő banán világpiac hatékony, a kis haszon, nagy forgalom elve alapján zajlik a kereskedés - tette hozzá Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központjának vezetője. Ez a déligyümölcs évente két szezonban is érik, így folyamatos az ellátás. A banán az élelmiszer kereskedelemben stratégiai cikknek számít, sosem hiányozhat a kínálatból.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Itt valami mélyen félrement, nemcsak a hírekben, hanem a valóságban is

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Musk nagyobb sebességbe kapcsolt: új önvezető autóit teszteli a Tesla, júniusban már szállítják

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni
