Újabb rekord évet hagy maga mögött a ferihegyi repülőtér: történetében először, december 27-én elérte az évi 16 milliós utasszámot.
A magyar főváros légikikötőjének forgalma a tavalyi, szintén rekordnak számító 14,9 milliós utasszámot már november végéig elérte, idén több mint egymillióval több utas haladt át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 2019-es év utasforgalma ismét az európai átlag felett van.
Kapcsolódó
A közlemény szerint 2019-ben 16 százalékkal bővült az elérhető városok száma, vagyis már közel kétszáz féle útvonal közül választhatnak az utasok. Csak idén 33 új járat indult el - új városok és a már meglévők felé egyaránt - és már 2020-ra is 16 további járatot jelentettek be a Budapest Airport légitársasági partnerei.
Jelentősen nőtt a hosszú távú járatok száma is, amelyeken 2019-ben mintegy egymillió ülőhely volt elérhető, köszönhetően az olyan közvetlen járatoknak, mint Peking, Chicago, Doha, Dubaj, New York, Philadelphia, Sanghaj, Szöul, Toronto. A közeljövőben további kínai desztinációk, Csengtu, Csungking és Sanya is csatlakoznak az új járatok sorába.
A ferihegyi repülőtér forgalma 2015-ben érte el a tízmilliós határt, ami azt jelenti, hogy négy év alatt hatmillióval, azaz 60 százalékkal nőtt az érkező és induló utasok száma Budapesten. A Budapest Airport 2020-ban is folytatja az egyre növekvő utasforgalom kiszolgálásához szükséges infrastrukturális és technikai fejlesztéseket - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás