A Napi Gazdaság hétvégi számának a cikke
A gazdák már az év elején is számítottak a biztosítók ajánlataira, azok megjelenésére azonban a tárcával folytatott szakmai egyeztetések elhúzódása miatt egészen áprilisig kellett várni. Addigra azonban a húsvéti fagy alaposan megtizedelte a gyümölcsösök várható hozamát, ezért sok termelő szerint már felesleges az idei évben a piaci biztosításra is költeni. Az általános vélemény szerint nem nyáron kell biztosítást kötni az ez évi termésre.
A mintegy 70 hektárnyi gyümölcsösömre megküldött biztosítások díjai lényegében magasabbak, mint a várható bevételem, ezért eddig még nem döntöttem arról, hogy kötök-e piaci biztosítást − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Simon Attila, aki Hatvan mellett 110 hektáron gazdálkodik. Szerinte az is gondot okoz, hogy a VM által nyújtott díjtámogatás utófinanszírozott, és most, a várhatóan jelentősen mérséklődő árbevételből kellene kifizetnie a több millió forintos díjat. Példának okáért a 9 hektárnyi, szinte teljesen elfagyott cseresznyére az egyik biztosítótól 1,8 millió forintos biztosítási díjra kapott ajánlatot, és hiába, hogy egymilliót visszakapna, akkor is előre meg kellene finanszíroznia.
A kertészek többsége − főleg a fagykárt szenvedett termelők − ezért várhatóan legfeljebb a kötelező állami kárenyhítési hozzájárulást fizetik majd meg. Szakértők szerint a díjtámogatás ellenére még mindig drágák a biztosítók ajánlatai − annak ellenére, hogy a támogatással együtt legalább többen megfontolják majd a biztosításkötést. Az ajánlatok késői megjelenését amiatt is problémásnak tartják, hogy a május 15-i egységes kérelembeadási határidőig alig volt idő érdemben tájékozódni az új rendszer sajátosságairól, illetve a gazdaságok eltérő jellemzőinek leginkább megfelelő kockázatokra fedezetet nyújtó konstrukciókat megfontolni, kiválasztani. Azt egyébként szintén nem tartják jó megoldásnak, hogy a jelentősebb árbevételt hozó gyümölcsösök esetében csak a B típusú biztosítást köthetik meg, amire csak maradvány forrás jut a kárenyhítés során, miután a jóval nagyobb területen termelt szántóföldi növényekben keletkezett esetleges károkat kifizették. A termelők szerint érdemes lenne megfontolni azt is, hogy a kárenyhítés során előnyben részesítsék azokat, akik számlával vagy permetezési naplóval igazolni tudják, hogy megtették a fagykár elleni szükséges lépéseket.
Az tovább mérsékelheti a biztosítók díjbevételeit, hogy az őszi kalászosokra már legfeljebb jég- és viharkár miatt érdemes esetleg szerződni, bár a gazdálkodói racionalitás alapján többnyire elvetik majd ezt a gondolatot is a termelők, mivel júniusban már kezdődik az aratás. Így várhatóan csak az új vetések esetében veszik fontolóra a termelők a biztosításkötést. A kárt szenvedett kertészek szintén inkább a jövő évi szerződési időszakra készülnek.

Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Berobbant a nemesfém-őrület: soha nem volt még ilyen drága az ezüst
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma