Hamarosan véget ér a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, aminek eredményeként a Digi, az Invitech és az AH Média is beolvad a ONE-ba. Így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett október elsejétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok – közölte a 4iG.
A társaság közlése szerint az átalakulást követően 3 milliót meghaladó, dinamikusan növekvő számú mobil előfizetés és együttesen közel ugyanennyi internet és TV előfizetés tartozik a One Magyarország ügyfélbázisához, és több mint 1000 fővel bővül a vállalat munkavállalóinak száma.
Az ügyfelek számára a vállalat kiemelte, hogy a jogi folyamatot technikai átállás is kísér.
Azok, akik a D Mobil (korábbi DigiMobil) szolgáltatást veszik igénybe, azoknak a hívószámuk megtartása mellett SIM-kártya cserére lesz szükségük.
A folyamatról és a szükséges teendőkről a vállalat október folyamán tájékoztatja az érintett ügyfeleket.
A vállalat kiemelte továbbá, hogy az átalakulás egyik előnye a DIGI és a korábbi Vodafone-os vezetékes telefonos díjcsomagokat használó ügyfelek számára, hogy 2025. október 1-jétől, minden, a One Magyarország vezetékes telefonszolgáltatását használó lakossági és kisvállalati ügyfele is díjmentesen hívhatja egymást a cégcsoporton belüli vezetékes hálózatokon. A kedvezmény igénybevétele automatikus, az ügyfeleknek nincs teendőjük.
Az átalakulással a jogelőd vállalatok előfizetői szerződései automatikusan, jogutódlással a One Magyarország Zrt.-re szállnak át, ám ez a szolgáltatások folytonosságát nem befolyásolja.
5G hálózatot épít a 4iG és az Ericsson
A 4iG Észak-Macedón leányvállalata az Ericssonnal vág bele zöldmezős beruházásba.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához